NBA - Töménytelen mennyiségű triplával a világ ellen
Töménytelen mennyiségű triplával a világ ellen
Fotó: Europress/AFP

Töménytelen mennyiségű triplával a világ ellen

Bereczky DávidBereczky Dávid
2020/09/19 10:25
A Houston Rockets kiesett az NBA rájátszásából, tehát megint nem sikerült a bajnoki cím közelébe férkőznie. Így érdemes áttekinteni milyen építkezés és szellemiség vezetett el a liga legtöbb hárompontost vállaló csapatának kialakulásához, és annak rájátszásbeli sikertelenségéhez. 

Az elmúlt években a Houston Rockets legfőbb ismertető jegye az volt, hogy mindenkinél több hárompontost vállal. A triplák számának ugrásszerű növekedése amúgy is az NBA fő jellemzője az elmúlt évtizedben, ezt azonban a Rockets odáig fokozta, hogy az elmúlt években már több hármast dob rá, mint a kettest. Ezt a stratégiát elsősorban Daryl Morey-nak köszönheti, aki 2007 óta tölti be a general manageri pozíciót a csapatnál.

Moreyball, avagy a Rockets statisztikákra épülő rendszere

2007-ben a houstoniak még a Yao Ming - Tracy McGrady korszakot élték, Morey csak 2010 után kezdhette el felépíteni a saját elképzelésein alapuló csapatot. Az építkezés egészen gyorsan lezajlott, a GM lecserélte az egész csapatot, és 2012-ben megszerezte a stratégiájába tökéletesen beleillő játékost, James Hardent. Harden az Oklahoma City Thunderből érkezett csereként, az előző szezonban ő volt az Év hatodik embere, és csapatával a nagydöntőig menetelt, azonban a Thunder nem akart luxusadót fizetni, ezért elcserélte a hátvédjét. 

Harden tökéletes szupersztár-alapanyagnak bizonyult a Morey-féle rendszerbe. Ez a koncepció az analitikán és a statisztikán alapszik, ezért a baseballban hasonló elvek alapján kitalált Moneyball taktika nyomán elkezdték „Moreyball”-nak nevezni. A rendszer egyszerűen úgy fogalmazható meg, hogy nem éri meg középtávolról dobni, mert nem hatékony, majdnem olyan messze van, mint a hármas, de csak kettő pontot ér, ezért ezt minél inkább ki kell gyomlálni a játékból. Helyette sok hármast kell dobni, sokszor kell a gyűrű környékén ziccereket befejezni, és minél több büntetőt kell kiharcolni.

 daryl-morey-rockets-min.jpgDaryl MoreyFotó: Europress/AFP

Ezzel a koncepcióval alapvetően nincs probléma, hiszen a liga amúgy is ebbe az irányba fejlődött az elmúlt évtizedben, mindenki sokkal több hármast vállal, és a középtávoli kezd kikopni a játékból. Azonban a Houston a végletekig fokozta ezt a felfogást, és az új irányvonal radikálisa lett. A tripla-forradalmat a legtöbben a Warriorshoz kötik, de meg kell jegyezni, hogy 2013 óta minden szezonban a Rocketsnek volt a legtöbb hárompontos kísérlete, kivéve a 2015-16-ban, amikor a Golden State-nek, de akkor is csak átlagban kevesebb, mint egy kísérlettel vállaltak többet, mint a texasiak. Ráadásul a Houston azóta minden évben átlagosan 5-6 hárompontossal emel rá többet meccsenként, mint az aktuálisan második legtöbbet vállaló csapat.

2013-ban a Houston megszerezte Dwight Howardot, aki három évig játszott a csapatnál. Ebben a három évben a 2015-ös főcsoportdöntő volt a legnagyobb eredménye a csapatnak, az átalakítások ütemét jól jelzi, hogy ebből a 2015-ös keretből egyedül Harden játszik még a Rocketsnél. 2017-18-ban, egy gyengébb szezon után a Rockets újra erőre kapott, ekkor már Mike D’Antoni ült a kispadon. Harden 2015 után újra második lett az MVP-szavazáson, csak a tripla-duplát átlagoló Russell Westbrook előzte meg. Tette mindezt úgy, hogy D’Antoni megváltoztatta Harden pozícióját, és irányítót csinált belőle, ennek köszönhetően ebben a szezonban ő osztotta ki a legtöbb asszisztot a ligában.

mike-dantoni-rockets-min.jpgMike D’AntoniFotó: Europress/AFP

Azonban ahhoz, hogy a Houston valódi bajnokesélyes legyen, Morey úgy gondolta, hogy kell még egy sztárjátékos, ezért Chris Paulért cserébe a Clippershez küldte Lou Williamst, Montrezl Harrelt és Patrick Beverley-t. Ez a csere most elég rosszul néz ki, hiszen ez a három játékos azóta kiteljesedett, és szintet lépett Los Angelesben. Paul érkezése miatt ráadásul Hardennek vissza kellett állnia kettes pozícióba.

2018-ban, Chris Paul érkezése után egyértelmű bajnokesélyessé vált a Rockets, megnyerték az alapszakaszt, Harden végre MVP lett, úgy tűnt, van esélyük legyőzni a Warriorst. A Nyugati döntőnek úgy ment neki a két csapat, hogy ez előrehozott nagydöntő, hiszen keleten már csak a legjobbjait vesztett Boston, és az ekkorra már LeBron James egyszemélyes csapataként működő Cleveland volt talpon. A Golden State elleni szériában 3-2-re vezetett is a Rockets, de az ötödik meccs végjátékában megsérült Chris Paul, és a kaliforniaiak jutottak a döntőbe. A következő évben szintén a Warriors jelentette a végállomást, 2-2-re állt a párharc, amikor a Golden State az ötödik meccsen elvesztette legjobbját, Kevin Durantet, de ezt nem tudta kihasználni a Houston, és végül hat meccsen búcsúzott.

chris-paul-2018-serules-min.jpgChris Paul serülése 2018-ban, a Warriors ellenFotó: ESPN

A játék átalakítása Harden és Westbrook körül 

Ekkor már Chris Paul nem tűnt megfelelő második opciónak, a támadójátékból már nem tudta kivenni olyan mértékben a részét, mint az első houstoni évében, ráadásul sokat volt sérült, Harden ezért sokszor egyedül maradt. Ráadásul Chris Paul iszonyatosan sok pénzt vitt el a fizetési plafon alól, így ez a szerződés ekkorra már egyértelműen hátrányos volt a franchise számára. A rossz szerződések kigyomlálására az egyik megoldás, hogy ha találnak egy hasonlóan rosszat és elcserélik. Ez a hasonlóan rossz szerződés Russell Westbrook kontraktusa lett, így néhány draftcetli kíséretében Paul Oklahoma City-be került. Harden pedig újra megkapta régi játszótársát, Westbrookot.

A második opció lecserélése ellenére idén se lett nagyobb esélye a Houstonnak a végső győzelemre, mint a tavaly. Hiába került ki a Golden State a versenyfutásból, nyugaton megjelent a két Los Angeles-i franchise, és keleten is megerősödtek az élcsapatok. Ezt látva a cserehatáridő lejárta előtt nem sokkal radikális lépésre szánták el magukat a Rocketsnél. Látták, hogy Westbrook nem igazán illeszkedik a Morey-D’Antoni féle rendszerbe, emellett ha a csapat értékesnek számító centerével Clint Capelával együtt vannak a pályán, akkor csak három játékos marad, aki jó tripladobónak számít, ez egy olyan csapatban, ami mondhatni hagyományosan a hárompontosokra épít, elég komoly probléma. 

Ez a probléma pedig onnan származott, hogy a Houston a múlt nyáron egy jól triplázó irányítót cserélt el, egy atletikus, a gyűrűt gyakran támadó irányítóra, akinek a triplázás sosem volt az erőssége. Sőt, Westbrook az elmúlt években, miközben a liga fejlődésének iránya már a magasemberektől is egyre inkább megköveteli a hárompontos dobás képességét, nem beszélve a kisemberekről, megmagyarázhatatlanul gyenge kinti dobóvá vált. Ezt látva a Morey-féle vezetés úgy döntött, hogy elcseréli svájci centerét, Capelát, akinek a helyére egy újabb shooter, Robert Covington érkezett.

Az így létrejött a center nélküli felállás, a small ball egy speciális formája, amit microballnak lehet nevezni. Ez annyit jelent, hogy a pályán szereplő játékosok közt nemcsak, hogy center nincsen, de klasszikus erőcsatár sem. Ez egy nagyon alacsony szerkezet, ahol mindenki jó dobónak számít, és a hárompontos dobás az elsődleges feladata, kivéve persze Westbrookot, aki center hiányában még több helyet kap belül, hogy támadhassa a gyűrűt. Védekezésben pedig sok lábmunkával és sok váltással igyekeznek kompenzálni a magasságbeli hiányosságokat.

Ez volt tehát az új szerkezet, az új taktika. Lehetett tudni, hogy ezzel a Rockets mindent egy lapra tesz fel, ugyanis ha ez nem működött, nem maradt változtatási lehetőség. Önmagában small ballt elég sok csapat játszik, sőt bajnokcsapatok is épültek erre a koncepcióra Miamiban és a Golden State-nél is, de egyrészt náluk mindig ültek centerek a kispadon, akik beállhattak, ha változtatásra volt szükség, másrészt ezekben a felállásokban olyan elit gyűrűvédő magasemberek voltak, mint Chris Bosh vagy Draymond Green. Tehát a houstoni microball egy teljesen más szellemiségű felállás. 

russell-westbrook-houston-min.jpgFotó: Europress/AFP

A microball éles tesztje 

A járvány okozta leállás előtt voltak hetek, amikor az új szerkezet remekül nézett ki, ezeken elsősorban Russell Westbrook volt magához képest elképesztően hatékony. Aztán voltak olyan hetek is, amikor teljesen életképtelennek bizonyult ez a felállás. A több hónapos szünet után a buborékban ismét voltak olyan meccsek, amikor komoly csapatokat sikerült térdre kényszeríteni, de a rájátszás első pár meccsét Russell Westbrook sérülés miatt kénytelen volt kihagyni. Ez az Oklahoma City Thunder ellen egy még radikálisabb felállást eredményezett: itt már öt triplázásra szánt játékos volt a pályán. 

Ez bizonyos meccseken jól működött, néha egészen meglepő módon sok passzos játékkal dolgozott ki tiszta dobóhelyzeteteket a Rockets. Ezeket a meccseket különösebb gond nélkül hozni is tudta a csapat, azonban amikor nem ment ilyen jól, vagy voltak nagyobb hullámvölgyek a meccsen belül, akkor rendre szoros végjáték alakult ki, amelyeket rendre elveszített a Houston. Közben a sorozat utolsó három meccsére visszatért Westbrook, de rosszul és gyenge hatékonysággal játszott. A csapatok úgy jutottak el 3-3-ig, hogy a texasiak három sima meccset nyertek, az OKC pedig három szorosat. A hetedik meccset egy elképesztő végjátékban sikerült behúznia a Rocketsnek, így végül legalább egy szoros meccset sikerült megnyerniük.

A következő körben a első kiemelt Lakers várt a Houstonra. A Rockets az első meccset még megnyerte, de aztán Jamesék alkalmazkodtak az ellenfél stílusához, és a következő négy meccset behúzták, így 4-1-gyel továbbjutottak. A győzelem után meccsről meccsre egyre kilátástalanabbá vált a Houston helyzete, egyre nyílt az olló a két csapat közt.

Westbrook ebben a szériában is gyenge hatékonysággal játszott, emellett kijöttek a microball hiányosságai, a Lakers azzal, hogy Anthony Davist gyakran játszatta centerben, átállt egy magasemberre, így már ők is small ballt játszottak, persze annak a klasszikus formáját. Ezzel a lépéssel elvették a Rockets tempóelőnyét, és a fizikai fölényük viszonylag sima továbbjutáshoz vezetett.

A rájátszás chokerei

A kosárlabdában a csapatok, illetve a játékosok megítélésében komoly szerepe van, hogy mennyire teljesítenek jól kiélezett végjátékokban, crunch time-ban. Ez alapján lehet valaki clutch, aki az igazán fontos helyzetekben hatékony és hidegvérű tud maradni, és lehet valaki choker, aki az ilyen helyzetekben „megfullad” a nyomás alatt. Ezt a két kategóriát általában játékosokra szokták alkalmazni, de bőven használható csapatteljesítményekre is, a kettő természetesen összefügg. Érdekes, hogy ezeket a kifejezéseket még mindig nem nagyon használják a major ligákon kívül, pedig minden sportban komoly jelentősége van annak, hogy ki, hol helyezkedik el a két véglet közti skálán.

james-harden-rockets-min.jpgFotó: Europress/AFP

Ebből a szempontból nézve a playoffban a Houston Rockets az elmúlt évek legnagyobb choker csapata, átvéve ezt a megtisztelő címet a Los Angeles Clipperstől (bár idén a Clippers újra benyújtotta igényét erre a pozícióra), amelyet a Los Angeles-i csapat pont azzal "szerzett meg", amikor 2015-ben a főcsoport-elődöntőben a hatodik meccs negyedik negyedében hatalmas hátrányból fordítottak a texasiak a Clippers ellen. Akkoriban a Chris Paul és Blake Griffin vezette csapat volt az, amelyik az elvárásokhoz képest rendre alulteljesített a playoffban, a szoros végjátékokból rendre rosszul jött ki.

A Rockets playoff vesszőfutása 

2017-ben kezdődött, amikor a főcsoport-elődöntőben jó esélye volt Mike D’Antoni csapatának a Spurs ellen, de 2-2-es állásnál az ötödik meccsen hosszabbításban vereséget szenvedett. Itt a végjáték elsősorban James Harden eladott labdákkal és rossz vállalásokkal teli teljesítménye marad emlékezetes, aminek elhíresült jelenete az ezen a meccsen fantasztikusan játszó Manu Ginobili utolsó másodperces blokkja a szakállason.

De később is hasonló fiaskók jellemezték a csapatot, a leggyakrabban emlegetett példa, amikor 2018-ban kikaptak a Warriorstól 3-2-es előnyről, és a hetedik meccsen zsinórban 27(!) hárompontost hibáztak. Azt hiszem nem kell elmondani, hogy mekkora katasztrófa, amikor a liga leginkább hármasokra épülő csapata a szezon legfontosabb meccsén elhibázik egymás után 27 hárompontost.

A végjátékok problémája az idei rájátszásban is megmutatkozott, ahogy arról már szó volt, Hardenék három szoros végjátékot veszítettek az első körben a Thunder ellen. Aztán a hetedik meccset nagy csatában megnyerték, de itt az utolsó percek nem a jó támadó megoldásokról maradnak emlékezetesek, szerencséjükre az alapszakasz legclutchabb csapata, a Thunder negyedszerre már nem tudott jó támadójátékot összerakni a végjátékban, így mondhatjuk, hogy az OKC még a Houstonnál is jobban elizgulta ezt a meccset. A döntőnek bizonyuló momentum Harden meccsnyerőnek nevezhető blokkja volt az utolsó másodpercekben, amit joggal hoztak párhuzamba azzal blokkal, amit Ginobili három évvel korábban hajtott végre épp Hardenen. 

A Lakers elleni párharcban már nem voltak ilyen egylabdás meccsek, de a második és a harmadik találkozót szintén a negyedik negyedben bukta el a Rockets, részben persze azért, mert ekkor erősödött fel a Los Angeles-iek védekezése.

A rájátszás-chokerség miatt általában Hardent szokták elővenni, nem ok nélkül. A Rockets sztárja rendre az alapszakaszban nyújtja a jobb játékot, sokszor meccseket dönt el, és vannak hónapok, amikor megállíthatatlan, és sorban hozza a negyvenpontos meccseket. A rájátszásban viszont rendre nem tudja hozni ezt a szintet, és általában a meghatározó pillanatokban is csődöt mond.

Nem tűnik biztatónak a jövő

A Lakers elleni kiesés után bejelentették, hogy a következő szezonban már nem Mike D’Antoni lesz a Houston vezetőedzője. Ez nagy bizonytalanságot szül, hiszen hozzá kötődik ez a nagyon speciális játékrendszer. Westbrook formája az elmúlt időszakban évről évre egyre aggasztóbb, a keret pedig nem, vagy csak nagyon nehezen lesz átalakítható, egyrészt a fizetési plafon szorítása, másrészt a rossz szerződések elcserélhetetlensége miatt. Hardennek és Westbrooknak egyaránt 2023-ig szól a szerződése, kérdés, hogy elkeseredett-e annyira a Rockets, hogy addig valamelyiküket elcserélje. 

Azért egy szezont még mindenképp megérhet ez a kísérlet, elvégre két évet azért minden csapatnak illik megadni a bizonyításra, még akkor is, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnék. A két sztár előző projektje, a teljes kudarcba fulladó Westbrook - Paul George féle Thunder, és a Harden és Paul által fémjelezett Houston is két-két évig maradt együtt. Kérdés azonban, hogy életképes és fejleszthető-e ez a rendszer, illetve, hogy meddig lehet még a két harminc fölötti játékosra építeni. 


Hozzászólások