MLB - Piszok került a Fehér Zoknik közé
Piszok került a Fehér Zoknik közé
Abreu és Eaton a két húzóember. Fotó: Europress/Getty

Piszok került a Fehér Zoknik közé


2016/03/20 15:59

A National League csapatait már végigvettük, így itt az ideje áttérni az American League-re.

Mint azt már korábban említettem, az AL-ben majdnem minden csapat esélyes lehet megkaparintani egy rájátszást jelentő helyet, a Central pedig nem szűkölködik az ezekre ácsingózó csapatokban. Bár a tavalyi bajnok Kansas City Royals szemernyit sem gyengült, a holtszezonban nem tétlenkedtek a többiek sem, komolyan beerősítettek. A következő 5 napban a középső csoport 5 csapatát vesszük szemügyre.

 Chicago_White_Sox_logo 2016-opening-day

Egy pár nappal ezelőtt azt írtam, hogy a Chicago Cubs háza táján igen érdekes szezonra van kilátás, tekintettel arra, hogy a bajnokság legnagyobb esélyeseként tartják számon őket. Ott, akkor megjegyeztem, hogy a város déli oldalán székelő csapat sem fog unatkozni, de azt azért nem gondoltam, hogy már a tavaszi edzőtábor során egymás torkának ugranak. A csapat elnöke, Kenny Williams pár nappal ezelőtt azonban begyújtotta a dinamitot. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az eggyel ezelőtti holtszezont nagy sikerrel, az átigazolási időszak királyaként zárták a Fehér Zoknisok. Szépen beerősítettek, de aztán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan kellett volna (76-86-tal zártak). Jeff Samardzija, Melky Cabrera, Adam LaRoche vagy David Robertson (azaz négy drága igazolás) sem nyújtott maradandót. Samardzija a télen távozott is San Franciscóba. A GM, Rick Hahn azonban következetes ember, úgyhogy a mostani télen sem volt rest, igyekezett tovább erősíteni, elsősorban a támadó alakulatot.

Merthogy a White Sox egysége a liga legrosszabbja volt, még a húzóemberek is alulteljesítettek, nemhogy a lyukas posztokon játszó játékosok. A két legüresebb bázis a kettes és a hármas volt, Hahn pedig két jó nevű játékost szerzett meg. Kettesre jött a nagyon sérülékeny Brett Lawrie, akiben a szakértők évek óta nagy potenciált látnak, csakhogy ezt még egyáltalán nem tudta kihozni magából. Mondhatnánk, hogy egy egészséges szezonnal más lenne a helyzet, de a tavalyi éve azért egészen hosszúra sikerült (karrierje legtöbb meccsén, 149-en játszott), de így sem hozott valami nagy számokat (.260/.299/.407; 16 HR, 60 RBI). Persze egy második ép szezonnal lehetne javítani ezeken, és Lawrie amolyan most mutasd meg szezon előtt áll; még egy gyenge idény után nem sokan fognak kapkodni érte, így még akár - extra motiváltan - nagy segítségére is lehet a csapatnak (amúgy sem egy visszafogott forma). Akárcsak Todd Frazier, akit egy három csapatot érintő csere (Los Angeles Dodgers, Cincinnati Reds és a White Sox) keretében szereztek meg és talán a holtszezon egyik legjobb húzásának számít. Persze három fiatal tehetséget eladtak érte, de a Toddfather mind védekezésben (ugyanis ebben is a liga egyik legrosszabbja volt a brigád), mind támadásban nagy pluszt fog jelenteni.  Egyes bázison maradt José Abreu, aki 2014-es újonc szezonjától (.317/.383/.581; 36 HR, 107 RBI) ugyan elmaradt (.290/.347/.502; 30 HR, 101 RBI), de még így is a White Sox legpusztítóbb ütőjének számít. Frazier jelenléte azért sokat segíthet neki. A csapat szerzett két új elkapót is, Al Avila és Dioner Navarro személyében, de a szurkolók talán észre sem fogják venni a különbséget a tavalyi Tyler Flowers/Geovany Soto pároshoz képest. Esetleg Navarro-ban szunnyadhat még valami.

Frazier feketére cserélte a pirosat

És akkor el is érkeztünk a legkérdésesebb csapatrészhez, az outfieldhez. Adam Eaton (CF) nem véletlenül kapott a tavalyi szezon előtt egy öt éves szerződéshosszabbítást, cserébe olyan lassan kezdte az évet (.245/.309/.383), hogy az embernek sírni támadt kedve (fantasy tapasztalat). A kitartóakat (khhmm...jómagam...köhh) viszont remek második félszezonnal örvendeztette meg (.335/.418/.486; 13 SB), úgy látszik stabilizálni tudja helyét a liga jobb játékosai között. Erre szükség is lesz, mert mindkét oldalán igen gyatra teljesítményekkel találkozhatott. Avisail Garcia a következő nagy ígéretnek volt kikiáltva, mikor a Detroit Tigers-től megkapták. Azóta viszont csak sérüléssel, gyatra védőmunkával és gyenge támadóstatisztikákkal hívta fel magára a figyelmet (ez is fantasy tapasztalat, sajnos). A túloldalon Melky Cabrera sem hálálta meg a bizalmat (.273/.314/.394), így nem is volt csoda, hogy minden nagyobb nevű szabadügynökkel összehozták őket. Végül azonban csak a visszafejlődni látszó Austin Jackson érkezett, nem akarták jobban leterhelni a pénztárcát (hello Jerry Reinsdorf). Pedig ha tudták volna, mi jön ezek után.

Ahogy feljebb említettem, Adam LaRoche nem igazán szolgált rá az évi 13 millió dolláros fizetésére (.207/.293/.340; 12 HR). Bár csak egy év volt hátra szerződéséből, a csapat szurkolói biztos nem bánták volna, ha ezt már nem kell megvárniuk. A vezetőség pedig meghallgatta imáikat. Kenny Williams ugyanis rászólt a jó Adam-re, hogy ugyan ne hozza már be minden nap 14 éves fiát, Drake-et a klubházba (akinek mellesleg saját öltözője volt és tavaly laza 120 meccsen tartott a csapattal). Elvileg mindenki komázta a kisrácot (naná, volt aki pucolja a cipőket), de felröppentek olyan hírek, melyek szerint az egész balhé abból indult ki, hogy páran panaszkodtak az elnöknek. Érdekes, hogy egy ilyen sztori pont Mat Latos érkezése után üti fel a fejét. Mindenesetre LaRoche apukának nem esett jól az intelem és férfihisztiből gyorsan visszavonult. Persze itt meg kell jegyezni, hogy ezt már a Washington Nationals-nál is csinálta a család, és állítólag a White Sox-szal is volt szóbeli megegyezés a szerződéskötés előtt. De most valami változott (más kérdés, hogy egy MVP-performansz után is rászóltak volna-e) és az elnök egy kisebb lavinát indított el. Másnap összegyűltek a játékosok-vezetők-mindenki, és az eset miatt a csapat legjobbja, Chris Sale Williams torkának ugrott, öltözőjére két LaRoche mezt is kiakasztott. Nem ő lesz a hónap dolgozója és az sosem jó jel, ha a csapat sztárját ennyire felbosszantják. Valószínűleg a hullámok hamar el fognak ülni és a szezonra már nem lesz nagy kihatással a sztori (elvégre profik ezek a srácok), de szép kis betekintés volt az öltözői hangulatba.

Az idősebb LaRoche visszavonulása, a 13 millió dollárnyi könnyebbségen túl, felszabadította a kijelölt ütő pozíciót, amelyet a két védekezésben korlátolt (Cabrera, Avi Garcia) egyike foglalhat el, megnyitva az utat egy hatékonyabban prevenciózó összeállítás előtt.

Azért az dicséretes, hogy LaRoche előrébb helyezi az elveit a pénznél

Ha már prevenció. A legnagyobb szerepük mégis inkább a dobóknak lesz, és ahogy említettem, a White Sox rendelkezik az egyik legjobbal. Chris Sale-nél pengébbet nem nagyon lehetne kívánni, és a második számú opció, José Quintana is minőségi. Tavaly Carlos Rodon is bemutatkozhatott, de a fiatal játékoson még jelentkeztek a tapasztalatlanság nyomai, üthetőnek (1.44 WHIP) és sétaképesnek (4.53 BB/9) bizonyult. Viszont amennyiben a várt módon fejlődik, igen erős triót alkothat a többiekkel. Mögöttük John Danks helye tűnik még biztosnak, aki vállsérülése után már csak árnyéka önmagának, viszont legalább sokat keres. Vele szemben nagy elvárások már nincsenek, ha le tud hozni egy teljes szezont 4.50 ERA környékén, már elégedettek lesznek (sunk cost, vagy hogy mondják). Az ötödik kezdődobó kiléte még kérdéses, ide az új igazolás Latos pályázik eséllyel, aki viszont élete leggyatrább szezonján van túl. Lehetőség azonban van benne, és 3 millió dollárért jó befektetés lehet, amennyiben nem az elmúlt idényének másolatát teszi majd le az asztalra. Ha ég a ház, Erik Johnson-t, Jacob Turner-t vagy Chris Beck-et, tűzvész esetén a tavaly első körben draftolt Carson Fulmer-t is bedobhatják, de ők (Turner kivételével) a többiekhez képest  tapasztalatlannak számítanak. És az sem fog ártani, ha a bullpen is kicsit jobb számokat hoz, ám erre megvannak a megfelelő embereik (pl. Robertson, Zach Duke, Nate Jones, Matt Albers).

De hogy vajon mi várható a helyezések tekintetében? Van olyan szakíró, aki a csoport első helyére vizionálja őket, míg egyes számítógépes algoritmusok 50%-os csapatnak titulálják a csapatot. Tekintettel arra, hogy azért még mindig akadnak lyukasabb posztok (SS pozícióban lehet, hogy Jimmy Rollins kezd majd, ami már a Dodgersnek sem jött be tavaly, bár Tim Anderson már a környéken ólálkodik, á la Corey Seager) és a rotációban is csak két ember a biztos, nehéz elképzelni, hogy megnyerik a divíziót. Amennyiben a címvédő Royals megtorpan és a többi riválisnál is felszínre kerülnek a gondok, az esélyük még meglehet, de ehhez az ütősorban mindenkinek össze kell kapnia magát (pl. itt az ideje egy Avi Garcia breakout-nak). Wild card-ként is bejuthatnak akár, a két helyezésért nagy tülekedés várható, de ha a fent vázolt problémák egész évben kínozzák majd őket, akár csoportutolsóként is zárhatnak. Ha egyedül Frazier jelent majd javulást tavalyhoz képest, hamar le fognak maradni a többiektől.

Hozzászólások