MLB - Csalással nyerte meg a bajnokságot 2017-ben a Houston Astros
Csalással nyerte meg a bajnokságot 2017-ben a Houston Astros
Fotó: Europress/AFP

Csalással nyerte meg a bajnokságot 2017-ben a Houston Astros

HosszabbitásHosszabbitás
2020/01/13 22:32
Súlyos büntetést, közte két vezetőjének egyéves eltiltását szabta ki a Houston Astros csapatára az észak-amerikai baseball-liga (MLB) vezetősége.

Az MLB hétfői közleménye szerint a liga nyomozása megállapította, hogy az Astrosnál csaltak a 2017-es bajnoki cím megszerzésekor: videokamerával felvették az ellenfelek mérkőzések közben használt kézjeleit, ezeket továbbították az ütőknek, ezáltal jogosulatlan előnyhöz jutottak.

Emiatt az általános igazgató, Jeff Luhnow és a vezetőedző, A. J. Hinch egyaránt egyéves eltiltást kapott. Emellett a liga a 2020-as és a 2021-es amatőr játékosbörze (draft) első és második körös választási jogaitól is megfosztotta a Houstont, amelynek ötmillió dollárt - a jelenleg kiszabható legmagasabb pénzbüntetést - is be kell fizetnie az MLB kasszájába.

Az Astros a nyomozás során végig együttműködött a ligával, utóbbi 60 tanút hallgatott ki, illetve több mint 70 ezer e-mailt olvasott át.

Az MLB közleménye után nem sokkal a houstoni együttes tulajdonos-elnöke, Jim Crane sajtótájékoztatót tartott, melyen bejelentette Luhnow és Hinch menesztését.

MTI

Hozzászólások